Saját honlapjaink
Elkészült honlapok, portálok
Pályázat
Cégünk teljes körű szolgáltatást kínál partnerei számára a nyugat-dunántúli régióban az ötlettől kezdve a kidolgozáson át a pályázaton elnyert pénz átvételéig. Előkészítjük projektjét, elkészítjük a pályázatot, majd segítünk a megvalósításban.
Pályázatírás, projektmenedzsment
Amit kínálunk, az lényegesen több annál, minthogy megírjuk a pályázati kiírás alapján pályázatát! Előkészítjük azt, segítünk az önrész előteremtésében, összeállítjuk a pályázati dokumentációt, majd segítjük az elnyert pályázat megvalósítását.
Stratégiakészítés
Az Európai Unió által 2007 és 2013 között Magyarországnak folyósított támogatások rendszere nem csupán a forrásokat elosztó hatóságoktól, de a forrásokat megszerezni kívánó szervezetektől is komoly felkészültséget igényel.
Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület pályázati koordinációja
Társaságunk 2008. januárja óta végzi a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület pályázati koordinációját.
Ennek keretében részt veszünk az egyházkerület szervezeteinek pályázati felkészítésében, tanfolyamokat és konferenciákat szervezünk. Munkánk fontos része az egyházkerület döntéshozóinak rendszeres támogatása.
Keresztyén magazin: Csipetnyi Só - Pályázatok: SFF Tender



